Zene

Bagosi Alexa egy szerethető, kedves hölgy!

Bagosi Alexa egy nagyon szerethető és tehetséges fiatal hölgy aki mindent megtesz annak érdekében, hogy jobb és szebb életet biztosítson gyerekeinek és azt tegye amit igazán szeret és tud. Bagosi Alexa még egyelőre kicsit félénk és nem igazán akarja elhinni, hogy valóban mi is történik vele, de bízunk abban, hogy kinyílik számára is a világ és végre elfogadja, hogy bizony hatalmasat változik körülötte a világ.

Címkék:

Rocktenors és az Apollo23

Apollo23 és Rocktenors. Mondhatnánk azt is, hogy a két testvér. De két testvér is kerülhet olyan helyzetbe, ahol csak az egyik érvényesülhet, csak egyik részesülhet a jussból. Így járt a mi két testvérpárunk is ugyanis párbajozniuk kellet egymással, ahol a Rocktenors győzött a közönség szavazatai alapján. Így tehát testvérpárunk útjai egy kis időre kettéváltak.

Címkék:

Muri Enikő és mentora

Muri Enikő ebben az évben a lányok csapatában szerepel, mentora pedig Nagy Feró. Geszti Péter tavaly nem vitte magával az élő showba, de idénre már annyira felkészült, hogy bejutott. Geszti úgy értékelte, hogy kellett az az egy év a felkészülésre, mert tavaly még nem volt megérve egy olyan tehetségkutatóra, mint az X-faktor.

Címkék:

Izgult Tarány Tamás az X-faktor előtt

Tarány Tamás szerint az ő természete nyugodt, csendes, alakítható, éppen ez szükséges ahhoz, hogy nyugodtan és magabiztosan élje meg az X-faktorbeli napjait, hónapjait. Tamás számára még mindig hihetetlennek tűnik, hogy benne van a legjobb 12-ben, de a szombati fellépése után már biztosan elhitte, hogy ő is a jók között van.

Címkék:

Ingyenes mp3 zene portál

mp3 letöltés ingyen portál, musicforever.hu, brigittamusic.hu. Íme néhány abból a listából, amit Önnek írtunk össze abból a célból, hogy ha szórakozni, zenét hallgatni kíván legyen miből válogatnia ingyen, legális mp3 letöltés formájában. Zene, mp3 minden műfajban, széleskörű választékban. Nézzen be hozzánk és rengeteg időt fog megspórolni önmagának, mert a zenéket egy helyen, egy listába rendszerezve találja. Jó szórakozást kívánunk'

Németh Katica egy igazi kincs!

A zsűri is fellélegezhetett amikor Németh Katica lépett a színpadra, mert egyértelmű volt, hogy kifogástalan produkciót láthatunk majd tőle. Nem kell sok mindent hozzáfűzni, csak meg kell hallgatni amikor Németh Katica énekel és minden egyértelmű fog lenni. Ez a lány arra született, hogy énekeljen és mindenkit elkápráztasson a hangjával. Nagyon sok hasonló tehetségre lenne szükség és akkor valóban minőségi zenéket hallgathatnánk.

Csillag Születik

Elérkezett az idő, újra indul a tehetségkutató műsor, a Csillag születik 2011. Az előző két széria már bizonyította, hogy sok tehetség él hazánkban, és nagyszerű lehetőség ez mindenki számára, hogy megmutassa, miben jó, és kiderülhessen róla, hogy egyedülálló saját produkciójában. Kövesse Ön is figyelemmel április elejétől az új csillag megszületését adásról adásra!

x-faktor

Útnak indult Magyarország legnagyszerűbb tehetségkutató show műsora az X-faktor és ennek köszönhetően létrehoztunk egy olyan weboldalt, ami szeretné megosztani az olvasókkal a fontosabb információkat, pletykákat és híreket. Oszd meg velünk az x-faktoros véleményed és légy részese a közösség kínálta lehetőségeknek.

Csillag születik 3

A csillag születik ismét megrendezésre kerül a megszokott zsűrikkel és egy új műsorvezetővel. Ezúttal Ördög Nóra párja nem Stohl András vagy Sebestyén Balázs lesz, hanem Nagy Sándor egy eddig szinte ismeretlen műsorvezető, aki még nem tudta bizonyítani az országnak, hogy készen áll egy ekkora show műsor lebonyolítására.

Az ötödik évad - Megasztár

Megasztár hírek, információk és videók. Igyekszünk naprakész, friss infókkal szolgálni, ezért érdemes gyakran visszalátogatni az oldalra. Megasztár és minden, ami vele kapcsolatos. Csatlakozz te is a közösségbe, és oszd meg gondolataidat a megasztár műsorral kapcsolatosan. Szólj hozzá minden eseményhez, történéshez.

Címkék: